SUPERSHINE: Supershine (2000)
Bruce Franklin és Doug Pinnick. Másként fogalmazva: TROUBLE és KING’S X. Még precízebben: körülbelül 70 százalék TROUBLE és 30 százalék KING’S X. A chicago-i doomsta csapat hatása a zenében van jelen (de totálisan), Bruce még véletlenül sem akart mást kihozni magából, mint ami mondjuk az utolsó 3 TROUBLE korongon hallható tole. De lehet, hogy erre nem is lenne képes.:-) Ami jelen esetben nem is baj. Pinnick mester meg ugye bogozik itten, de ami még fontosabb: énekel is. Aki ismeri ennek a fekete boru srácnak a jellegzetesen búgó, mély, érzéssel teli, kicsit blues-os/soul-os hangját, az tudja, mirol beszélek. Nem egy Halford az arc, nem énekli le a Tejutat a helyérol, de ahogy bele tud búgni a mikrofonba, abban minden benne van mégis. No, hát ok ketten hozták össze ezt a project-et, legalábbis ami a nótaírást illeti. Dobokon ott volt még Jeff Olson (ex-TROUBLE) és Jerry Gaskill (KING’S X) is, meg Hammond orgonán Wally Farkas a szép emléku GALACTIC COWBOYS-ból, de a dalszerzésben ok nem voltak benne. A zene gyakorlatilag teljesen TROUBLE, Eric Wagner énekével, meg még egy gitárossal ez a korong simán lehetne a chicagó-iak hetedik albuma. A sound is teljesen TROUBLE – ha lesz egyszer még következo albuma a csapatnak, az legalább így kellene, hogy szóljon. Amiben más a SUPERSHINE, annak kulcsát Doug hangja és eloadásmódja jelenti. Olyan hatása van az egész anyagnak, mintha Pinnick barátunk csak letévedt volna egy TROUBLE próbára, és beszállt volna Eric Wagner helyett énekelni néhány dal erejéig (Rick Wartell-t meg addig elküldték sört venni…:-) Szóval aki bírja a TROUBLE muzsikáját, és a KING’S X-tol sem idegenkedik, annak maximálisan jó befektetés ez a lemez. Kis hiányérzetre nekem csak a második gitár hiánya adott okot: a hngzás ugyan megfeleloen vastag, de egy kicsit eltéro szemléletben játszó második gityós változatosabbá tehette volna a zenei részt. De hát ettol ez még egy jó kis anyag, király nótákkal, inkább csak szorözés ez a részemrol. Hallgass bele, és vedd meg!
A kiadó honlapja: www.metalblade.de
Sch-dt 2000. 12. 09.