Hogy a Century Media kiadó (és a Shock-os Valentin Szilvi kolléga-asszonyság, aki hatalmas elánnal dicsérte a múltkor ezt az anyagot) mi a fenét látnak a Carved From Empty Words-ben, azt csak ők tudják. Az angol extrémbrutálnagyonkeményhácé csoportosulás nagyon jól szóló második lemezén is ugyanaz az ötlettelen, szürke, lapos extrémbrutálnagyonkeményhácézene hallható, mint az előzőn. Jönnek a kétlábgépes kalapálások, a vastag, szaggatott gitárriffek, névrokonom, az énekes Adam pedig nagyon keményen, extrémbrutálmetálosan és hácésen vokalizál, de az egésznek annyira se íze, se bűze, hogy az ártatlan hallgató körülbelül három perccel a lemez lejárta után már nem emlékszik a zenekar nevére sem. Az a baj ezzel az extrémbrutálnagyonkeményhácé stílussal, hogy a kevésbé invenciózus zenekarok számára könnyen zsákutca lehet; a Stampin' Ground pedig pont ilyen csapat: a Meshuggah-hoz képest primitívek, a Neurosishoz képest habkönnyűek, a dalaik pedig jóval gyengébbek, mint mondjuk a Machine Head szerzeményei.