A progresszív metal mezőnyben az ilyen banda ritka, mint a fehér holló, avagy a világoskék tehén. Hirtelen nem is jut eszembe más, mint az OPPOSITE EARTH, meg a második lemezével a THE QUIET ROOM. Hogy pontosan mire is gondolok? Hát arra, hogy végre egy banda, amelyik nem a Nagy Elődök (FATES WARNING, DREAM THEATER, QUEENSRYCHE) által megteremtett értékeket termeli újjá (egyébként ezt is lehet jól csinálni - plö VANDEN PLAS -, de korántsem sikerül mindenkinek), nem is tradicionális metallal, netán neoklasszikus dolgokkal ötvözi ezeket az alapokat, hanem valami mással próbálkozik. Jelesül a modern súlyos rockzene, az újabb trendek elemeit forrasztják egybe a tradicionális rock és metal értékeivel. És nem azért, mert ilyennel még nem nagyon próbálkozott más, hanem egyszerűen mert ezer féle zenét hallgatnak és szeretnek, és ez nyilván befolyással van arra is, amit és ahogy játszanak. A svédek esetében ez olyan hatásokat jelent, mint mondjuk a FAITH NO MORE vagy a TOOL. De tovább megyek: az énekes hangjában például a Geoff Tate/Ray Alder iskolán túl ott van nemcsak Matthew Barlow power torka, de Patton mester hisztériája és a finomabb részeknél Glenn Hughes enyhén soul-os "nyafogós" stílusa is. No, hát az egész zene ilyen ezerszínű és zaklatott és mégis csodálatos. Én már rögtön az elején kiakadtam, amikor egy súlyos, rappelős, new metalos súlyzózásból egyik pillanatról a másikra egy olyan megadallamos, szinte AOR-os refrénbe csapott át a banda (majd meg vissza, és így tovább), amiről nekem a mi jó kis SYMMETRY-nk ugrott be. Csak lestem, hogy ezt valaki meg meri csinálni. Ráadásul így, hogy abszolúte nincs erőlködésszaga a dolognak. Mondjuk ez a new metalos hatás máshol nem nagyon jelentkezik; ahol nem a hagyományosabb proggie rock/metal dolgokat nyomják a srácok, ott leginkább az hallatszik, hogy mennyire megérintette őket a FAITH NO MORE munkássága. Egyébként fazonra is meglehetősen eklektikus a csapat: van, aki a Napalm Halál-os Barney mackóra hasonlít ezerrel, van tökkopasz arc, van két rasztás, meg egy "átlagos" hosszhajú. Tudom, nem a külső számít, de esetünkben ez is elárul dolgokat.
Ha engem kérdeztek, akkor azt mondom, hogy a tagok valószínűleg a klasszikus bandákon, a D.T.-en, a F.W.-on, a YES-en, a RUSH-on és más efféléken nőttek fel, és ehhez csapódtak később a modernebb hatások. De persze lehet, hogy fordítva történt - nem ez a fontos. Hanem az, hogy végre itt egy valóban friss hangzású csapat, újszerű megközelítéssel, a szó valódi értelmében progresszív (azaz előremutató, eddig még "sosem volt") zenével, mely helyenkénti durvaságában is finom és érzékeny (fuvolát és csellót/hegedűt is hallhatunk!), tele van érzelemmel, értelemmel és komoly mondanivalóval. Az anyag kulcsszavai talán ezek lehetnének: zaklatottság, szépség, törékenység, érzékenység, emberiesség. Zeneileg ezt ezerféleképpen fejezik ki a svéd srácok: zúzós részek, himnikus refrének, lebegős témák, elérzékenyülősen szép pillanatok és zaklatottan örvénylő témák váltakoznak, melyekben ugyanúgy ott van a stílus régi nagy bandáinak szellemisége, mint az egészen friss csapatok érzésvilága. Összességében talán a dallamosabb, "hagyományos" dolgok vannak azért többségben, de így is bőven akad csemegézni való furcsaság és különlegesség az albumon, ami garancia arra, hogy hónapok múltán se lehessen megunni a korongot. Erre mutat az a tény is, hogy a bő 72 percnyi anyag nem pusztán 12 dal egymásutánja, hanem egy komplett történetet mesél el. Szövegkönyv és elég idő hiányában a sztoriról inkább nem nyilatkoznék, de azt hiszem, érdemes lesz időt szentelni a dolognak. Nem könnyű hallgatnivaló az új PAIN OF SALVATION (mely egyébként harmadik a sorban), de nagyon nagy élmény minden meghallgatás. Ez bizony mestermű a javából, és ez most nem túlzás. Az új NEVERMORE mellett mostanában ezt a korongot hallgatom a legtöbbet - azt hiszem, ennél többet nem is kell mondanom. Ezek a fickók bizony nagyon ráéreztek valamire...

Honlap: www.fast.to/pos
A kiadó honlapja: www.insideout.de