A finn csapat nevével gondolom, már mindenki találkozott, és a "rokonyok" zenei világát is tudja hova tenni a Becses Olvasó - úgyhogy ennek, valamint a zenekar történetének taglalásától ezúttal eltekintenék. Legyen elég annyi, hogy a bandának ez a harmadik albuma, és egy RAGE-el közös Euro-turné képében az első komolyabb színpadi tapasztalataikat is maguk mögött tudhatják. Valószínűleg ennek is betudható, hogy az új korong nótái kicsit megfontoltabb tempóban íródtak, több most a markáns középtempó és kevesebb a speed-elés. Tuomas-ék nyilván rájöttek a koncertezés során, hogy a fénysebességű dolgok élőben sokszor kevésbé működnek és kevésbé szólalnak meg olyan jól, mint a kimértebb, málházós témák, így aztán ez az oldal most jobban ki lett domborítva. A STRATOVARIUS hatás persze most is ott van (nem is kicsit), és a lassan tipikusnak nevezhető, szerintem kicsit túlpolírozott "finnes" hangzás is az Oceanborn lemezt idézi, szóval azért nagy változástól senkinek nem kell tartania, ez még mindig a NIGHTWISH. Én úgy érzem, maga a zene ezúttal kicsit jobban alá lett rendelve Tarja hangjának, mint legutóbb (bár a dobjáték kétségkívül változatosabb lett). Ettől egy kicsit helyenként THERION-os lett a végeredmény, bár a svédekénél még mindig sokszorta izgalmasabbak és komplexebbek a zenei alapok. Ezzel a banda még szélesebb közönségrétegeket lehet/lesz képes megszólítani - rajongóik között már most épp úgy megtalálhatók az old school headbanger-ek, mint mondjuk a gothic/doom tábor tagjai, és a jövőben ez a közönség várhatóan még inkább szélesedni fog.
Hogy kedvenc nótákról is szót ejtsek: a legjobb dal számomra a férfihanggal is "megáldott", baljósan sötét hangulatú The Kinslayer, ez a csapat egyik eddigi legjobb teljesítménye. A záró FantasMic egyfajta NIGHTWISH ars poetica is lehetne, gyakorlatilag minden olyan momentum benne van, amitől a NIGHTWISH az, ami. Aztán még nagyon tetszik a címadó is, ez a harmadik csúcspont a korongon. Összességében mégis azt kell mondanom, hogy nekem hajszálnyival az Oceanborn jobban tetszett. A Wishmaster több helyen is kiszámíthatóbb a kelleténél, valahogy az előző lemezen több volt a zeneileg is izgalmas motívum. Az viszont kétségtelen tény, hogy Tarja nagyon jól teljesít most is, ő nagyon király (ill. királynő, hogy pontos legyek:-). Más kérdés, hogy ha nem próbál meg több, az eddigiekhez képest új elemet belevinni az énekstílusába, akkor könnyen a saját csapdájába eshet, akárcsak Anneke a THE GATHERING-ből. Ő szintén önmagát kezdi ismételni - még akkor is így van ez, ha amit csinál, azt nagyon jól csinálja.
Nem ragozom tovább: egy megbízható, jól hallgatható lemezt hozott össze a finn brigád, amivel biztosan még nagyobb sikert fognak majd aratni, mint eddig. Tulajdonképpen ezt meg is érdemlik, ami azt illeti. A többit pedig majd meglátjuk a pesti koncerten október végén.

Sch-dt                                                           2000. 08. 16.