Az amerikai/német power vegyesfogat tavaly szabadította a világra elementáris erejű debütkorongját, a jófajta VICIOUS RUMORS/JUDAS PRIEST-ízű Millennium Metal-t. Az album mindenki legnagyobb meglepetésére robbantott a német eladási listákon, és a világ más országaiban is nagy sikert aratott (nálunk is Hónap Lemeze lett a MHH-ban - cseppet sem alaptalanul). A srácok nem pihentek a babérjaikon, egy PRIMAL FEAR-rel közös turné után már ki is hozták a kettes sorszámú művet. Persze azért az eltelt egy év nem múlhatott el kavarások nélkül, a dobos Mike Terrana és a gitáros Chris Caffery (lásd még: SAVATAGE) is dobbantottak. Helyükre két másik amcsi arc érkezett, a dobos Mike Cross lett (aki egyébként anyanyelvi szinten beszél németül), az új gitáros pedig a SEVEN WITCHES-ből ismerős Jack Frost. A zenén azonban ez nem sokat változtatott, maradt a kíméletlen, szaggatós, pörgős power metal. Legnagyobb örömömre, hadd tegyem hozzá...:-)
Mindazonáltal mégsem a tavalyi siker lekopírozása történt, más - és szerintem több - a State Of Triumph, mint a kitűnő előd. Érezhetően az előrelépés szándéka vezette a Lars Ratz bőgős vezette csapatot; nehezebben befogadható, részletgazdagabb, odafigyelősebb anyag született most, amely egyszerre lett keményebb, brutálisabb, gyorsabb, de egyúttal melodikusabb és nagyívűbb is.
A lemez felépítése nagyban hasonlít az új ANGEL DUST korongra, azaz itt is a keményebb, gyorsabb, agresszívebb dalok kerültek a lemez első felére, míg az epikusabb, nagyívűbb témák a CD második felén hallhatóak. Lars nem mondott hülyeséget, amikor a megjelenés előtt sok gyors, kétlábgépes témáról beszélt, mert valóban több ilyen van most a lemezen. Azonban számos monumentális, epikus téma is helyet kapott, és több helyütt is zongora, kórusok ill. nagyzenekari jellegű betétek színesítik a hangzást. Kicsit olyan lett a State... világa, mintha összemixelnéd a már említett JUDAS PRIEST-et és VICIOUS RUMORS-t a SAVATAGE-el és az újabb kori, kicsit modernebb HELLOWEEN-nel. A hangzás persze most is nagyon szakít, kifejezetten horzsoló, agresszív és gitárcentrikus a sound.
Persze a jó hangzás és a szimpatikus zenei világ mit sem érne, ha nem játszanának übertuti zenészek übertuti nótákat a lemezen. Márpedig itt erről van szó. A banda titkos fegyvere szerintem mindenképpen az énekes Henne Basse, akiben egyszerre vannak jelen Rob Halford, Andi Deris és Bruce Dickinson jó tulajdonságai - nagyon gyilkos, ahogy az arc énekel, jelenleg ő az egyik legjobb európai metal torok. Az új dobos sem gyenge megfejtés, szerintem intenzitásban semmivel sem marad el Mike Terrana mögött, még ha kicsit más iskola szerint - egyszerűbben - játszik is. De senkire sem lehet panasz, a gitárosok is klassz riffeket és szólókat hoznak, szóval szerintem nincs gyenge pont.
Anélkül, hogy dalokat kiemelnék (erre nem is nagyon lennék képes, mert az albumot egyben, elejétől végéig érdemes hallgatni), hadd ajánljam mindazoknak a METALIUM-ot és ezt a lemezt, akik élnek halnak a kemény, brutális, húzós power metal-ért, szeretik a gyilkos, igazán szakítós énekhangot, és nem esnek kétségbe egy kis headbangelés miatti fejfájástól. Ez a korong ugyanis nekik készült. A banda elementáris erejű élő teljesítményéről pedig mindenki meggyőződhetett, aki látta őket a Summer Rocks-on...

Honlap: www.metalium.de ; www.metalium.fr

2000. 07. 26.