Az amerikai énekesnő csak az előző, Queen Of The Ocean c. anyagával tett szert némi európai elismertségre, holott Japánban már évek óta több nagylemezes ünnepelt sztár a hölgyemény, aki mellesleg Davy Vain (no, kinek mond valamit ez a név?) unokatestvére. Azt ugyan nem értem, hogy az európai kiadó, az amúgy nagyon klasszul dolgozgató InsideOut miért ódzkodik Lana néni régi dolgainak az itteni újrakiadásától, de ez most nem is fontos, lévén, hogy nem ennek a kérdésnek a boncolgatása az írásom tárgya.
Viszont: itt az új korong, és egész jó lett, nekem személy szerint jobban is tetszik, mint a tavalyi Queen Of The Ocean. Egyrészt teltebb, kerekebb a hangzás, másrészt meg maguk a nóták is jobbak, összefogottabbak és céltudatosabbak lettek ezúttal. A dob és a gitárok is vastagabban, teltebben szólnak, valahogy hard rock-osabb most a végeredmény, mint a tavalyi lemez progresszívabb és AOR-osabb zenéje. És ez szerintem egyértelműen javára válik a dolognak, valahogy jobban hallgattatja magát így a mjuzik. Persze a fülbe ragadóan gyönyörű énektémák, a szép vokálok, a proggie ízű zenei megoldások és Eric Norlander billentyűs (aki amúgy Lana élete párja, és bűntársa Arjen Lucassen mester zseniális progresszív rock all star project-jében, az AYREON-ban is) markáns játéka most is ott vannak, de az egész valahogy összeszedettebb lett és hallgatóbarátabbra (de nem kommerszebbre!) sikeredett. Az egész anyagnak van egyfajta misztikus, keleties hangulata, nagyjából úgy, mint a KAMELOT legutóbbi albumánál. (Persze a muzsika korántsem olyan kemény, mint a KAMELOT esetében.) Ebben oroszlánrésze van a fantasztikusan énekelő Laná-nak (aki momentán a szakma egyik legjobb hangú énekesnője) éppúgy, mint az izgalmas atmoszférát teremtő muzsikusgárdának vagy akár az olyan számcímeknek, mint mondjuk az Alexandria vagy az Asherah. Maga a zene egyébként jól sikerült keveréke a klasszikus, patinás hard rock-nak, az AOR dolgoknak és a progresszív rock muzsikáknak. A dalok többnyire méltóságteljesen hömpölygő, 6-8 perces szerzemények, de pl. a Speed Of Sound a címéhez méltóan egy gyorsabb, kétlábdobos darab.
Az anyagot főleg az AOR/hard rock és a proggie zenék híveinek ajánlom, nekik tutira be fog jönni ez a látszólag egyszerű, de valójában nagyon is rétegzett, komoly muzsika - de a nyitottabb, nem csak a zúzást, de az ihletett pillanatokat is értékelő metalosoknak is nyújthat kellemes perceket az új LANA LANE korong; méghozzá azért, mert nemes és örökérvényű ZENE. Úgy ám.

Sch-dt                                                                   2000. 08. 08.