A Király visszatért! No, nem Bergengóciából, meg nem is az Üveghegyeken túlról - csak éppen a MERCYFUL FATE-es kollégáinak engedélyezett most egy kis pihenőt, hogy a saját szólóproject-jére koncentráljon. Volt is mivel foglalkoznia a jó Öregnek, merthogy az örök társat, a gitárfenomén Andy LaRoque-ot és a dobos John Luke Hébert-et leszámítva mindenki dobbantott a bandából, lehetett új bőgős és gitáros után kajtatni. Nos, ez szerencsére jól végződött, így aztán jelenthetem: az új hathúros a kanadai Glenn Drover lett, aki az EIDOLON nevű power csapatban is nyúzza a hangszerét, a bőgős pedig egy David Harbour nevezetű arc személyében találtatott meg. Új lemez is lett gyorsan, viseli is büszkén a House Of God címet, vannak is rajta jó kis nóták. A stílus persze igazi KING DIAMOND, azaz horrorsztori, King jellegzetes "love it or hate it" típusú hangja (I love it!!!), rengeteg király szóló (Andy LaRoque egy hérosz!), sok tempóváltás, és pengeéles Diamond Metal hallható a kis korongocskán. Ami más most, mint az utóbbi lemezeken, az a nyersebb, gitárcentrikusabb, pőrébb hangzás. Ez visszautal King bácsi korai dolgaira, sőt a MERCYFUL FATE-re és a korai (70-es évek vége) heavy metal korszakra is. Szóval 51 perc és 20 másodpercnyi klasszikus Gyémántfém a végeredmény, se több, se kevesebb. A nyersebb, billentyűmentes hangzást leszámítva tulajdonképpen semmi olyan nem hallható a lemezen, amit már máshol, máskor meg ne fogalmazott volna Mester - de az a nagy büdös helyzet, hogy őt pont ezért és pont így lehet szeretni. (Most lehet jönni ugye olyan nevekkel, mint a MOTÖRHEAD vagy az AC/DC, ahol szintén ugyanez a pálya.) Franc se akar tőle samplereket, loop-okat meg más efféle ketyeréket hallgatni - minek? Neki saját stílusa, egyéni világa van (nagyon nagy szó!!!), ő már letette a magáét az asztalra. Most már "csak" jól elvan a maga teremtette gonoszkás kis világában - a rockzene forradalmasítása legyen mások dolga. Lehet(ne) persze egy helyben topogással vádolni, de amíg remekül elszórakoztat a kis megzenésített horrorsztorijaival, amíg jó nótákat ír jó zenészekkel, addig minek őt cseszegetni, nem igaz? Én is tudom persze, hogy a legjobb lemezein (Abigail, Them, Conspiracy, The Eye) már túl van az Öreg, és ezeket valószínűleg már a büdös életben nem fogja überelni - de amit csinál, az még mindig bőven van olyan jó és időtálló, hogy egy jó darabig ne kelljen még temetni őt. (Megint Lemmy jut eszembe - ő is túl van már a fénykorán, de ugyan, ki merészelné megkérdőjelezni a MOTÖRHEAD létjogosultságát?)
Hát így van ez. A House Of God ugyanúgy nem a legjobb KING DIAMOND lemez, mint a Voodoo vagy a Graveyard - de mégis qrva jó tud lenni annak, aki imádja Diamond mestert a bizarr világával és a még bizarrabb hangjával. Az ősfanok (mint pl. személyem is) már régen megvették úgyis, a többieket pedig arra biztatom: adjanak egy esélyt ennek a minden szempontból különös figurának, a zenekarának és ennek az albumnak. Bizisten, megéri.
 

 2000. 07. 22.