Gondolom, sokakban kételyek merültek fel ennek a kiadványnak a létjogosultságát illetően. Bevallom, kezdetben én is így voltam ezzel: "Minek ez a nagy nosztalgia?" - kérdeztem magamtól a régi POKOLGÉP dalcímeket látván. Aztán belegondoltam, hogy én is mennyire örülnék mondjuk eddig meg nem jelent, újra felvett PRIEST, MAIDEN vagy SABBATH nóták kiadásának, s végül arra jutottam, hogy ennek a lemeznek is megvan a maga miértje. Elvégre nem a zenekarnak, hanem a nyolcvanas évek hazai "kultúrpolitikájának" (?) a szégyene az, hogy annak idején ezek a számok nem jelenhettek meg. Persze most, tizen-iksz év távlatából már nyilván mást mondanak ezek a dalok, mint a születésükkor, amikor Sátánról, Halálról, Háborúról (és egyáltalán bármiféle negatív dologról) írni majdnem csak ugyanolyan merész tett volt, mint az akkori rendszert kritizálni. Tehát a dalokat értelemszerűen úgy kell hallgatni (a fiatalabbaknak ez nem lesz könnyű), hogy az ember közben megpróbálja magát beleélni annak a kornak a hangulatába, társadalmi, kulturális és egyáltalán mindenféle közérzetébe. Ennyit előzetes eszmefuttatásként.
A lemezről. A korong 11, hivatalos stúdió sornagylemezen soha meg nem jelent szerzeményt tartalmaz. A régi (és egyáltalán bármelyik) POKOLGÉP felállás helyett itt most egyedül az énekes Kalapács Józsi van jelen (ill. felbukkan az ősidőkben a GÉP-ben bőgőző Paksi Endre is), a hangszeres szekcióban az OSSIAN-os Rubcsics Ricsi és Hornyák Peti vesz részt. A végeredmény többnyire középtempós, alapvető, régi vágású döngölős heavy metal. Mai füllel ugyan nem túl izgalmasak a dalok, de hát akkoriban ez rettentő keménynek számított (ne feledjük: a legvadabb bandák a P. MOBIL, a BEATRICE és társaik voltak!!!), mind szövegi, mind zenei oldalról. Szóval ez egy ízig-vérig ős-hangulatú magyar metal anyag, afféle későn realizálódott kordokumentum. Az aktuális magyar valóságot, zenei életet és életérzést - a jó, mai füllel előállított hangzás ellenére - nyilván nem ez az album reprezentálja kellőképpen, de nem is ez a feladata. Ez egy metaltörténeti relikvia, ami a magyar fémzene korai időszakát, a kialakulás éveit reprezentálja. Hallgatni, értékelni és elhelyezni ennek megfelelően kell. Szerintem ennek is helye van a palettán - a POKOLGÉP-nek ugyan nekem nem ez a kezdeti időszaka jelentette a legtöbbet, hanem a kettes és hármas albumok, valamint az első Rudán Joe-s lemez, de az ősrajongók biztos nagy elégtétellel veszik majd kézbe ezt is. A fiatalabbak pedig tekintsék úgy, mint egy történelemórát.
Egy szó, mint száz: régóta aktuális hiánypótló kiadványt adott ki Kalács mester és a Hammer Records. Szükség volt rá - szeretni, hallgatni nyilván senki számára sem kötelező, de ez is a múlt egyik darabja, amit nem lehet letagadni. Viszont attól óvnám Józsit, hogy egy esetleges nosztalgiahullámot meglovagolva ilyen stílusú új nótákat adjon ki a jövőben a neve alatt. Az nem tenne jót sem neki, sem a műfajnak. Ezzel a lemezzel az adósság kiegyenlítődött, a múlt lezárult - innentől kezdve előre kell tekinteni, és a mai kort és hangulatot tükröző hard rock vagy metalnótákat kell írni, lemezre venni és játszani.

Sch-dt                                                             2000. 08. 12.