Az amerikai power metal legenda, akiknek a pályafutása a 80-as évek közepére nyúlik vissza, mostanában nem sokat ücsörög a babérjain, a kitűnő 1997-es visszatérés óta (mely egyben az énekes Harry "Tyrant" Conklin visszatértét is jelentette) ez már a harmadik JAG PANZER korong. Az előző kettő sem volt gyenge munka (főleg a korábbi, a Fourth Judgement sikerült nagyon tutkóra), de mind közül ez lett a legjobb. (Már csak a korai albumokat kéne begyűjteni, különös tekintettel az Ample Destruction c. alapműre - látta ezeket valaki egyáltalán CD-n?)
És hogy miért jobb/több a Thane To The Throne a két elődnél (hogy a Tyrant nélkül készült, feleslegesen modernkedő, meglehetősen gyengusz Dissident Alliance-ról ne is beszéljek - egyébként ez a csapat egyetlen nem igazán jól sikerült albuma tudomásom szerint)? Egyrészt hatalmas pluszpont jár az arcoknak azért, mert egy igen komoly konceptalbumot készítettek, amely a Shakespeare-féle Macbeth-történetet dolgozza fel több, mint igényesen. A "mesélős" konceptalbumokat mindig is szerettem, és ez pont ilyen. Ezzel együtt azonban ez nem Scenes From A Memory, szóval a nóták egyenként, külön-külön is megállják a helyüket - mint mondjuk a SAVATAGE konceptalbumai esetében. A korábbi korongokon is felbukkant hegedűjáték itt is jelen van, és iszonyatosan feldobja a muzsikát; nagyon hangulatosan játszik a hangszeren az a valaki, aki használja, és valahogy valami ősi szépség és tisztaság árad a játékából. A nagyon szépen és dinamikusan megszólaló heavy/power metallal keveredve ez így nagyon drámai hatást képes kelteni. Egy-két helyen kórusok is gazdagítják a hangzást, erről a BLIND GUARDIAN hasonló jellegű dolgai jutottak eszembe. Mondjuk a JAG PANZER más, ez nem germánosan speedelős, hanem jobbára középtempós muzsika - inkább hangulati párhuzamként kell ezt érteni.
ÍZES: így jellemezném ezt a zenét, ha erre csak egyetlen szó állna rendelkezésemre. Igazi régivágású metal feeling-je van a daloknak, de úgy, hogy eközben - már csak az ütős, mai hangzásnak köszönhetően is - cseppet sincsen poros, ódivatú jellege a dolognak. Hatalmas énektémák (Tyrant bácsi felettébb ott van a szeren, középfekvésű hangja nagyon szakít), húzós riffek, virtuóz, ízesen megkomponált, "dal a dalban" jellegű szólók, látszatra egyszerű, de valójában nagyon is rafinált tempók - nagyon jó, na. A szövegekbe még nem igazán volt időm belemélyedni, de bizonyára rájuk is érdemes lesz odafigyelni. A díszítésként alkalmazott hegedűjáték és kórusok is nagyon jól vannak adagolva, és az a jó, hogy ettől még nem megy át a dolog a manapság előszeretettel alkalmazott monumentális dagályosságba, ettől ez még igazi pőre, gitárcentrikus, klasszikus power metal. Nem is ragozom tovább: aki csípi a bandát ill. az efféle zenéket, az úgyis tudja, mi a teendő. A többieket pedig csak biztatni tudom.

Honlap: www.jagpanzer.com

2000. 08. 02.