Visszatértek.
És egy kicsit már megint másképpen, mint eddig bármikor. Pedig el sem tudtam
képzelni, hogy a megrázó erejű A Pleasant Shade... után mi jöhet még. Hát
ez. Amióta ez az aranytorkú Ray gyerek tizen-iksz évvel ezelőtt belépett
a bandába, még nem csináltak két egyforma lemezt. Most megint újítottak
magukon egy sort, méghozzá nem is keveset. Plö. minden eddiginél több szerepet
kap a modern elektronika, a fura zajok és effektek. Az ismét segédkező
Kevin Moore ebben valószínűleg nem kicsit ludas. Aztán modernebb, súlyosabb,
dühösebb a riffelés is, valahogy úgy, ahogy Ray ENGINE project-jében. Minden
eddiginél több a borult, lebegős, pszichedelikus jellegű téma. Néhol az
utolsó két MARILLION album belassultabb pillanatait idézi a mjuzik, sőt
nagy ritkán még a PINK FLOYD-ot is. Összességében kevesebb a komplex, "hanghalmozós"
megoldás, inkább a hangulatra ment rá a csapat, és ezzel párhuzamosabban
a keményebb témáknál groove-osabbak, ösztönösebbek is lettek. Ugyanakkor
mégis, mégis eltéveszthetetlenül FATES WARNING most is a végeredmény –
ezt így csak ők tudták/tudhatták megalkotni és lemezre venni! Ha az anyag
egészét, összhatását az előző koronggal vetem össze, és ehhez hangulatokat
és színeket hívok segítségül, akkor azt mondanám, hogy az A Pleasant Shade…
fájdalmas, csalódott, mindenről lemondó szürkéskékje után most vöröses
narancssárgában izzó, lázálomszerű, néhol beteges fél-önkívületi állapotban,
a „minden mindegy” letargiája és a tehetetlen, de mégis kitörni vágyó düh
szinte elviselhetetlen feszülése között csapong a zene. Persze tudom, a
muzsika mindenkinek mást mond, mást jelent – nekem jelen esetben ezt.
És hogy úgy amúgy mi a pálya? Semmi olyan, amit eddig ne tudtunk volna. Ray még mindig a planéta egyik legjobb, leginkább érzelemmel teli énekese, Jim (aki egyéni villantások terén most eléggé visszafogja magát – de ez az album nem is erről szól) továbbra is ezer kilométerről felismerhetően játszik, Mark pedig még mindig egy élő ritmusgyár. Ők hárman képezik a zenekar magját; de a bőgős Joey Vera is hozza a tőle megszokott szintet, Kevin pedig már szinte teljesen a CHROMA KEY-ben bemutatott, leginkább hangulatfestő dolgokat hozza, amikben kulcsszerepet játszanak a sampleres, effektes hangzások.
Hát így állunk. Most még lehetne dalokat kiemelni, meg minden, de nincs értelme. Ez a korong szerintem elsősorban a hangulatról szól, éppen ezért úgyis egyben, odafigyelve élvezhető csak maradéktalanul. Ja, és egy jó tanács: ha teheted, sötétben hallgasd, az atmoszféra akkor fog csak igazán rád találni. A FATES WARNING ismét mást, de ismét nagyot alkotott. Ez az igazi progresszivitás!