A san francisco-i prog. rock csapat már több, mint egy évtized óta megbízható résztvevője a színtérnek, egyúttal az InsideOut kiadó egyik legerősebb bandája is. Ez az albumuk szám szerint az ötödik a sorban, és minden eddiginél lecsupaszítottabb, letisztultabb zene hallható rajta. Az első három korong lényegesen összetettebb, komplexebb időszaka után a tavalyelőtti lemeznél váltott át ebbe az egyszerűbb, dalcentrikusabb irányba a csapat. A Break is nagyon jó album volt (akárcsak bármelyik elődje), de azért ott még – főleg az utolsó néhány nótánál – voltak gyengébb pillanatok, ahol nem sikerült maximálisan fogósra minden mozzanat. Ezzel szemben ez az új megközelítés most már tényleg beérett, a dalok színvonala végig egyenletesen magas. Az ENCHANT számára talán ez a korong jelentheti azt, ami a FATES WARNING pályafutásában a Parallels volt.
Maga a muzsika egyébként szívhez szóló, óriási dallamokkal teli, refrénközpontú progresszív rock, a RUSH, a MARILLION, a YES, és kicsit talán a FATES WARNING örök értékű hagyományaiból táplálkozva. Ugyanakkor határozott egyéni íze van a bandának, amiben szerintem a fő „ludas” egyrészt a csodálatos, kissé szomorkás hangú, de fantasztikus dallamérzékű énekes, Ted Leonard, másrészt pedig a fogós, veretes témákat pengető gitáros, Douglas A. Ott. Nagy metalkodás itt nincs, ez tényleg inkább rock, mint nehézfém, de ennek ellenére a kellő nyomaték és komolyság ott van a nótákban. A hangzás is nagyon össze lett dolgozva, az eddigi albumok helyenként kissé vékony megszólalása helyett most egy jóval karakteresebb, testesebb sound született. A legnagyobb pozitívuma a lemeznek azonban nem is ez, hanem az édesbús, kicsit kiábrándult hangulat – szerintem igazi őszi zene az ENCHANT, épp a legjobbkorra időzítették a megjelenését. (A gyönyörű borító egyébként remek képi megfelelője a muzsikának.) Ezen kívül pedig az egész dalfüzért áthatja valami mélyről jövően szép és tiszta emberiesség és egyszerűség is. A szövegek mindennapi érzéseket, hangulatokat festenek le kissé szomorkás, de legalábbis komoly hangvételben, és a zene ehhez igazodóan lett ilyen letisztult és szép. A kiadó honlapján finom, nemes borhoz hasonlítják az albumon hallható muzsikát – azt hiszem, ez is sok mindent elárul a Juggling… nagyszerűségéről. Dalokat kiemelni nincs is értelme, mindegyik nagyon jó. Nekem személy szerint a Colors Fade a kedvencem, ha rajtam múlna, ebből csinálnék klipet is, annyira klasszul fogós ez a szerzemény. Komoly, szép, emelkedett és emberi zenét rejt ez a 64 perces korong. Akihez közel áll az ilyesmi, annak csak ajánlani tudom.

A kiadó honlapja: www.insideout.de