"A magyar AMORPHIS" - mondja mindenki (vagy legalábbis igen sokan) a püspökladányi DYING WISH-re; nos, szerintem az összehasonlítás felületes, és a csapat zenéjében való alaposabb megmerítkezés után erre bárki rájöhet. Oké, itt is dallamos, helyenként valóban északias dallamokkal operáló metallal állunk szemben, van sok billentyű is, meg dallamos/hörgős váltakozó ének, ez eddig stimmel. De! Míg az AMORPHIS tele van finn folkzenével, meg az utóbbi időkben (Tuonela!) 70-es éveket idéző hangzásokkal, addig a DYING WISH más úton jár. Ők bevallottan a 80-as évek klasszikus metaljából merítenek, persze beleágyazva ezt egy atmoszférikusabb, ha úgy tetszik gótikusabb hangzás- és dallamvilágba; méltóan a Nagy Ősök szellemiségéhez, de ugyanakkor a mai kor követelményeinek és életérzésének, hangulatának megfelelően. A finnek hatása is ott van azért kicsit, ez tagadhatatlan, de én plö jóval több IRON MAIDEN-t érzek a dalokban, mint AMORPHIS-t. (Mellesleg némely göteborgi csapatok világától sem áll messze - főleg hangulatilag - a DYING WISH.)
Ami konkrétan az új anyagot illeti: ez a csapat első nagylemeze - mint ilyennek, persze ennek is megvannak a maga gyermekbetegségei, de a kép összességében mindenképpen pozitív. A borítón a feltüntetett 6 nótacím ne tévesszen meg senkit - ez egy rendes (ha nem is túl hosszú) albumnyi anyag, a srácok ui. nem bánnak spórolósan a dalok hosszával. Szerencsére ez nem jelent üres témahalmozást vagy ilyesmit, nem érzek üresjáratot a korong mintegy 40 percét hallgatva.
Ami az említett gyerekbetegségeket illeti: sajnos a hangzás inkább csak a korrekt jelzőt érdemelheti ki, mintsem a kitűnőt; ugyan minden hangszer kivehetően hallatszik, de a gitárok sajnos a kelleténél hátrébb kerültek a keveréskor, és így részben elveszik az a súly, ami a bandára élőben olyannyira jellemző. Azért a helyzet nem drámai, így is bőven élvezhető a sound, de azért ez lehetne még ennél is jobb. A másik dolog, amin még csiszolni kellene, az Monori Gyuri énekteljesítménye és előadásmódja - a srác hangja és dallamvilága tökéletesen passzol ehhez a zenéhez, de helyenként kicsit még bátortalannak érzem, és az angol kiejtés sem teljesen tökéletes. Viszont az tény, hogy az adottság maximálisan "ott van", és a dallamérzékkel sincsen gond. A gyengébb pontokat szerencsére szívós munkával  ki lehet korrigálni, biztos vagyok benne, hogy két év múlva ilyenkor ezeknek az apró hiányosságoknak már nyomuk sem lesz. (Egyébként ezek a dolgok élőben abszolúte nem tűntek fel, csak így a lemezt hallgatva.)
És hogy ömlengjek is egy kicsit: fantasztikus hangulata van a muzsikának, nekem egy késő tavaszi csillagfényes éjszaka jutott róla eszembe, amikor állsz a sötéten ragyogó égbolt alatt, érzed a Természet feszülő erőit, és tudod - mert ott vibrál a levegőben -, hogy hamarosan valami nagy és fontos dolog fog történni. Nekem ezt mondja ez a zene - másnak nyilván mást, de ez így is van rendjén. Továbbá jelen van még itt egy olyan ősi szépségű és tisztaságú egészséges Erő is, ami csak nagyon kevés banda sajátja ebben az országban. Nehéz ezt földhözragadt szavakkal leírni - hallanod kell ezt a muzsikát ahhoz, hogy megértsd, mire is gondolok pontosan.
Mit írhatnék még? Egy tehetséges hazai csapat első nagylemeze ez, amely kisebb hiányosságai ellenére is nagy reménységek hordozója. Véleményem szerint a következő album lehet a sorsdöntő - ha ott sikerül a jó dalokat egy igazán ütős hangzással megfejelni, akkor a DYING WISH még szép napok elé nézhet ebben a kis országban. És talán másutt is...
(Ui.: a cuccot megéri CD-n beszerezni, ott ugyanis bonusz gyanánt hallható a két évvel ezelőtti, teljes ...On Twilight Of Eternity demó is, ami szintén egy kellemes dalcsokor. Ja, és élőben ne hagyd ki a bandát, mert nagyon jók!!!)

2000. 07. 21.