Csalódás. Pedig az előzményt, a Dead Air For Radios-t nagyon szeretem, bizonyos hangulatokban iszonyúan meg tud találni az az anyag. Aki nem tudná, az ex-DREAM THEATER billentyűs Kevin Moore formációjáról van szó, aminek azonban semmi köze a D.T. világához. Ez egy belassult, effektekkel teli, elszállós hangulatzene, metalhoz még véletlenül sincs köze. Billentyűk, effektek, samplerek adják meg az alaphangot, ehhez jönnek hozzá Kevin borongós, melankolikus énektémái és szövegei. Szóval igazi hangulatzene a CHROMA KEY. Az első albumon működött is a dolog, szerintem az egy baromi jó atmoszférájú kis muzsika lett. A recept most sem változott sokat, ha csak annyiban nem, hogy az elektronikus dolgok ezúttal talán még inkább előtérbe kerültek, és az éneket pedig többször helyettesítik beszédfoszlányok, filmekből (?) származó szövegrészletek. Nem tudom, mi okozza azt, hogy akárhogy is hallgatom, nem tud rám találni a zene: nem hiszem, hogy a fenti változások okoznák ezt, de nem tudom megfogni a jelenség okát. Pedig igyekeztem elkapni a fonalat, legkülönbözőbb hangulataimban tettem be a lemezt, de nem működik mégsem a dolog. Tényleg nem tudom, miért. Valahogy olyan hideg, kiégett, kiüresedett az egész, nem érzem mögötte azt az igazi mélységet, amit a Dead Air-t hallgatva érzek. Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van – kíváncsi lennék rá, mások is így vannak-e ezzel. Lehet, hogy lesznek, akiknek meg ez tetszik majd jobban – ki tudja? Az biztos, hogy mindenkinek azt ajánlom, vásárlás előtt hallgasson bele a lemezbe. Hát ennyi, mást erről nem tudok írni. Ez van.

2000. 09. 27.
Sch-dt