Pár évvel ezelőtt a nyolcvanas években két albummal is jelentkezett, aztán feloszlott német csapat egy gyökeresen más felállásban tért vissza, hogy az eredeti power/thrash muzsikánál egy némileg dallamosabb, helyenként szinte hard rock-os melodikus metallal próbálja megvetni a lábát a késői kilencvenes években. A Border Of Reality és a Bleeding c. két korong jól sikerült európai dallamos metal lemez lett; remekművek ugyan nem voltak, de a mai napig szívesen hallgatom őket. Most pedig itt a visszatérés utáni harmadik album, és a srácok minden eddiginél feszesebbre húzták a gyeplőt. Hard rock elemeknek már nyoma sincs, kőkemény modern power metal szaggatja az istrángot, a legdallamosabb részeknél is maximum az újkori SAVATAGE neve merülhet fel - ennél dallamosabb vizekre még véletlenül sem merészkedik a banda. A hangzás is felettébb szikár és gitárcentrikus lett, a billentyűknek a legtöbb helyen csak asszisztáló szerep jutott a nagy gitárhorzsolásban. Ami további újdonságot jelent, az az, hogy helyenként fura, futurisztikus effektek is megszólalnak (persze csak afféle díszítésként, szóval azért ipariba továbbra sem ment át a brigád). Igazi 2000. évi metal ez, keményen, feszesen, nosztalgiától mentesen, de ugyanakkor mégis erőteljes dallamokkal telepakolva. Merthogy a dallamok mindezek ellenére továbbra is nagyon ott vannak. Az énekes Dirk Thurish mindig is klassz énektémákat hozott, és ez most sincsen másként. Stílusa ugyan agresszívebb, karcosabb lett, többet rekeszt, és agyszaggató üvöltéseket is tud produkálni, ha akar, de a dallamérzéke szerencsére a régi. Szóval aki eddig szerette őket, és mondjuk a horzsolóbb jellegű power metal dolgoktól sem fázik, az nem tévedhet nagyot az új albummal sem. Hasonló szemléletű bandák közül talán a brit MINDFEED-et emelhetném ki (hol van már az új lemez?), ők olvasztják így egybe a modernebb, durvább hatásokat a hagyományosabb metal zenék dallamosságával. A zenészek teljesítményével sincsen semmi gond - a gitáros srác ugyan a régebbi, tradicionálisabb stílus helyett most modernebb, szakítósabb témákat is jócskán elereszt, de nagyon jól csinálja, amit csinál. A Banx tesók ritmusszekciója precízen és változatosan adja a masszív alapokat, és azért a billentyűs arc is kiélheti magát jó néhány helyen. Az album felépítése kicsit aszimmetrikus, azaz a durvább témák nagyobb része a korong elején kapott helyet, míg a dallamosabb, hagyományosabb számok inkább a lemez második felén hallhatóak. Gondolom, ezt direkt intézték így a fiúk. Kedvenc nótaként mindenek felett a szakítós, kifejezetten modern riffelésű, király énektémával megkoronázott Cross Of Hatred-et említhetném meg, de tul.képpen az egész album rendben van. Ez egy kifejezetten erős dalkollekció - csak ajánlani tudom, tényleg nagyon jó.

2000. 07. 25.