SKYCLAD: Folkémon (2000)

Martin Walkyier mester, a newcastle-i folk/metal csapat énekese, szövegírója és mozgatórugója igazi elkötelezett védelmezoje mindazon értékeknek, amelyek az utóbbi évtizedekben rohamosan - és egyelore megállíthatatlannak tuno módon - pusztulnak. Körülöttünk ugyanúgy, mint bennünk magunkban. Erdok, madarak, halak, folyók - szóval maga a természeti környezet - éppúgy haldokolnak, mint emberi társadalmunk alapveto értékei: a múlt és a hagyományok tisztelete, egymás megbecsülése, a barátság, vagy az anyagi érdekektol független, tiszta emberi kapcsolatok. Pusztul a bolygó, tompulnak az agyak, mindent elönt az egyen-kultúrmocsok. A csapat ez ellen emeli fel a hangját, ráadásul eredeti és nagyon szellemes szövegekkel (már az albumcím is igen sokat elárul!).
Az eredetiség azonban korántsem korlátozódik a dalszövegekre, mert a muzsika sem az a mindennapi fajta. A már jó tíz éve létezo csapat kezdettol fogva a saját osi és kevésbé osi zenei gyökereit gyúrja össze: tehát az ikergitáros, riffgazdag metalt és a hegedus angol-kelta folkzenét. Az évek során hol az egyik, hol a másik hatás került inkább elotérbe - most éppen az volt a cél, hogy mindkét oldal legszebb, legízesebb erényei kerüljenek összeolvasztásra, hogy egy méregeros elegyet képezhessenek. Walkyier mesternek ugyan eléggé szuk korlátok között mozog az amúgy jellegzetes hangja, de annyi tuz és hit és élet van benne, és annyira jó a zenei kíséret, hogy ez tulajdonképpen fel sem tunik. A banda ezúttal nagyon ráment a keménység mellett a fogós dallamokra és a jó szólókra is: nemcsak a hegeduslány, Georgina témái kerültek topra, de a két gitáros, Steve Ramsey és Kevin Ridley is nagyon jó dolgokat hoznak. Játékuk szinte tobzódik a jobbnál jobb riffekben, és talán a szokottnál is nagyobb élvezettel eregetik az ujjaik alól a rendkívül ízes gitárszólókat és harmóniákat. Ráadásul jól is szól a cucc, pedig nem volt nagynevu producer meg méregdrága csodastúdió - a producerkedést Kevin Ridley gitáros vezetésével a zenekar maga végezte. Ehhez képest a végeredmény nyugodtan odateheto akár még a HALFORD lemez mellé is. Szóval ezúttal minden ponton nagyon odarakta magát a banda, gyakorlatilag nincs gyenge pont. Szerény véleményem szerint a 10 nótás (plusz egy bonus track) Folkémon lett a csapat egyik legjobb eddigi albuma - az pedig tuti, hogy a jó néhány esztendovel ezelotti Irrational Anthems óta ez a legkirályabb korongjuk. Aki eredeti hangzású és hangvételu, folkos elemekkel tarkított, értelmes dalszövegekkel teli, erot, tartást adó, eltunofélben levo értékekért szót emelo zenét keres, az ne is kutasson tovább: a megfejtés a SKYCLAD Folkémon-ja. Úgy bizony.

Honlap: www.skyclad.co.uk
A kiadó honlapja: www.nuclearblast.de

Sch-dt 2000. 11. 01.