ELEGY: Forbidden Fruit (2000)

Ian Parry, a holland csapat brit énekese nem az a nyugis, otthonülos fajta. Nem elég neki, hogy az ELEGY-ben dalolászik, de szólóalbumait is sorra-rendre adja ki, sot tavaly még egy all-star felállású lemezre is volt energiája CONSORTIUM PROJECT név alatt (ebben Szekeres Tamás is részt vett egy nóta erejéig). Most újra az ELEGY-vel állt ki a porondra, hogy ránk szabadítson egy újabb hard rock/prog. power albumot. A fickóról mindenképpen tudni kell azt, hogy bazi eroteljes és karakteres hanggal rendelkezik - hallani, hogy Ian a Dio-iskola színjeles növendéke volt, de ugyanakkor sikerült kiérlelnie a saját egyedi stílusjegyeit is. A muzsika töményen, masszívan megszólaló, kicsit hard rock-os fémzene billentyukkel nyakonöntve - éppen passzol Parry mester orgánumához. Az elozo két lemez középtempósabb, kimértebb dolgaihoz képest hallhatólag bekeményített és begyorsított a banda - az Ian-nel készült három korong közül ez a leghúzósabb és legtempósabb. (Elozoleg készült további három album is, de ezeken még egy másik vokalista volt hallható. Ezeket a munkákat sajnos nincs szerencsém ismerni, csak az Ian Parry-s lemezeket bitorlom.) A csapatban most új gitáros ügyködik a francia Patrick Rondat személyében - o jó pár szólóanyagot megjelentetett már, segédkezett Jean-Michel Jarre mellett, és szerepelt a CONSORTIUM PROJECT albumán is. Nem tudom, hogy a bekeményedésben mennyi szerepe van az o felbukkanásának - az mindenesetre tuti, hogy nem csak hakni jellegu bérmunkáról van szó, mert a korong 10 nótájából háromnak o jegyzi a zenei részét. Egyébként tök jól játszik a srác, villámgyors keze van, de nem a már jól ismert Malmsteen-skálákkal operál, hanem egyéni dallam- és hangzásvilága van. Foállású billentyus momentán nincs a brigádban, vendégként a VANDEN PLAS-os Günter Werno nyomkodta a klaviatúrát. Mondanom sem kell, jó megfejtés volt ot leigazolni erre a melóra, visszafogott, de ízlésés játékával pont annyit tesz hozzá a sound-hoz, amennyit az megkíván.
És hogy mégis milyen lemez a Forbidden Fruit? Talán valami olyasmi, mintha a klasszikus DIO korongok világát vegyítenéd a VANDEN PLAS dalközpontú, riffelos megközelítésével. Akinek ez így mond valamit, az szerintem nem csalódhat az anyagban. És hát Ian és az ELEGY régebbi rajongói sem fogják a falhoz vágni a CD-t. Szerintem a Forbidden Fruit a legjobb Ian Parry-s ELEGY lemez, de ez mondjuk szubjektív megállapítás. Az mindenesetre biztos, hogy az olyan nóták, mint a nyitó, kifejezetten gyors Icehouse, a Force Majeure vagy a 'Til Eternity nagyon erosek - aki bírja a fentebb vázolt zenei világot, az úgysem fog ennek ellenállni. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy ezzel a muzsikával, amivel ugye azért nem a spanyolviaszt találta fel a brigád, minek x plusz n-edikként erolködni. De szerintem az anyag még a mostani prog. power dömpingben sem nevezheto tucatterméknek, már csak a jó nóták és Ian karakteres orgánuma miatt sem. A hiteleségrol nem is beszélve - az arcok ui. igencsak veteránnak számítanak a szakmában ezzel a zenével, szóval nem egy trendre frissen ráugrott csapatocskáról van szó.
Nem is szaporítom tovább: ez egy eros nótákkal teli, masszív prog. power album; már ismert összetevokbol van megalkotva ugyan, de a minoség és a hitelesség megkérdojelezhetetlen. Élni ugyan lehet nélküle is, de vele kellemesebb. Kár, hogy a borító filléres fércmunka.

Sch-dt 2000. 10. 05.