MOOD

A doom muzsika hazai éllovasai körül mostanában viszonylag nagy volt a csend, pedig a felszín alatt azért történt egy s más a banda háza táján. A frenetikusan sikerült gödöllďi Flag Of Doom fesztivál után néhány nappal kerestem meg Holdampf Gábor énekest, hogy számoljon be az utóbbi idďk fejleményeirďl.
(Sch-dt)

- Két napja csak, hogy túl vagyunk a részben a zenekar által is szervezett Flag Of Doom fesztiválon, ahol rajtatok és a CONVOY-on kívül a holland BEAVER és az amerikai SPIRIT CARAVAN is játszott. Gondolom, még tart az eufórikus hangulat, igaz?
+ +gy van. Igazi ünnep volt.
- Tudom, hogy a SPIRIT CARAVAN-os Wino hatalmas példaképed. Emberként milyen volt vele személyesen találkozni?
+ Nem elďször találkoztunk már, tavaly láttam ďket Linzben. Akkor is, meg a régebbi telefonbeszélgetéseink, az interjú során is egy barátságos fickót ismertem meg benne.
- Azt tudom, hogy Wino már korábban ismerte a zenéteket, de élďben - ha jól sejtem - most látott benneteket elďször. Mit szólt a mvsorotokhoz, tetszett neki?
+ Másodszor! Bécsben is játszottunk a gödöllďi koncertet megelďzď este. A SAINT VITUS feldolgozás után a buli végén odajött és megjegyezte, hogy ez egy "igazán vad" megközelítés, haha!!! Azt hiszem, az azért jelent valamit, hogy a stúdiófelvételünkön ď fogja játszani a szólókat Nagy álom válik valóra
- Kinek a fejébďl pattant ki elďször a fesztivál megszervezésének a gondolata?
+ Amikor kiderült, hogy lesz SPIRIT CARAVAN turné, rögtön próbáltuk megnyerni az itthon szervezéssel foglalkozók valamelyikét, de mivel ezen a bulin nem lehet kaszálni, kockázatot nem akar vállalni senki, ezért érdektelenséget mutattak. +gy aztán, mivel nem akartuk ezt a ziccert kihagyni, próbálkoztunk a Gorezone-os arcokkal, Fďnökkel, meg Somogyi Péterrel, akik a Tilos Rádiót bevonva biztosították a hátteret. Remekül, profi módon megcsinálták a szervezést. Még meg kell említeni Kolos feleségét, meg mindenkit a klubban, akik sok munkával lehetďvé tették, hogy realizálódjon ez a fesztivál. Köszi.
- Hogyan jött létre a kapcsolat köztetek és a külföldi fellépďk között?
+ Joe Lally-vel, a SPRIT CARAVAN kiadójával tartom már régóta a kapcsolatot, az ď és a holland szervezď segítségével jött össze.
- Körülbelül hányan voltak kíváncsiak a koncertre?
+ Szányolcvan-egynéhány fizetď volt, 200 körüli volt a létszám.
- Lesz folytatása valamikor a fesztiválnak?
+ Mindenképpen. Tgy indítottuk el a dolgot, hogy hagyományt szeretnénk teremteni.
- Esetleg konkrét tervek is vannak már?
+ Még nincsenek, de kialakul. ¦r- és turnéfüggď a dolog. CROWBAR talán, nem tudom.
- A buli a maga 1500 forintos belépti díjával hihetetlenül olcsó volt. Hogy sikerült ennyire leszorítani a jegyárat?
+ Nonprofit volt a dolog. Azt akartuk, hogy mindenki itt legyen, akit érdekel ez a vonal. Sokan jöttek messzirďl, Dombóvár, Pécs, akik így is egy csomó pénzt áldoztak az utazásra.
- Más téma. Már jó ideje annak, hogy megjelent a Wombocosmic album. +gy utólag mennyire vagy vele elégedett?
+ A dalokkal igen, a hangzással kevésbé, de nem vészes.
- A Wombocosmic volt az elsď albumotok a Hammer Records számára. Beváltotta a kiadó a hozzá fvzött reményeket?
+ Megkaptunk minden támogatást, reklámot, nagy koncerteken játszottunk. Szóval egy szavunk sem lehet. Csak a videóklip nem készült még el, meg a Rock Hard ismertetď nem jött össze. Majd legközelebb Amit érdemelünk, ezen a szinten, ahol állunk, azt megkapjuk.
- Egyébként hány lemezre szerzďdtetek le a Hammer-hoz?
+ Háromra.
- Tudsz valamit arról, hogy milyen eladási eredményeket produkált a Wombocosmic?
+ Csak év eleji adatokat tudok, akkor volt 1300 körül.
- Az album kijutott külföldre is. Milyen országokból érkeztek visszajelzések, és milyen hangnemben szóltak ezek a lemezrďl?
+ USA, Németország, Ausztrália - mailorder terjesztďkön keresztül eladtunk elég sok CD-t kint is. Netes kritikáink voltak fďleg, különféle zine-ekben és jók voltak a visszajelzések. Még a Heavy Oder Was ?- ban sem húzták le az anyagot.
- A Wombocosmic album megjelenése után mentetek egy kört az országban a NEVERGREEN és a NEMESIS társaságában. Számotokra hogy sült el ez a körút?
- A másik két csapattal jól kijöttetek?
+ Jó volt ez a körút. Jó bulikat nyomtunk, kijöttünk mindkét zenekarral, bár ez nem meglepď, hiszen nem "problémás" arcok alkotják egyiket sem. Annyi volt csak, amit furcsállottunk, hogy NEVERGREEN-éktďl még egy hátbaveregetést sem kaptunk, holott semmi saját cuccot nem hoztak a turnéra, végig a mi holminkat használták. Jöttek, lenyomták a bulit, mentek, pakolás semmi, ahogy igazi sztárokhoz illik De van ilyennem vagyunk egyformák
- Van valami különleges vagy bizarr sztoritok a turnéról?
+ Hát az, hogy lement, a hazai viszonyok között. Elég bizarr, nem ?
- Az idei nyár folyamán a bďgďs posztján változás állt be nálatok. Miért ment el Marek Feri, és mit kell tudni az új srácról, Balázsról?
+ Nyáron a zenekar eddigi egyetlen, de annál nehezebben megoldható krízisét élte meg. Ennek több oka volt, legfďképpen az, hogy nehéz volt idďpontot egyeztetni, mivel alig-alig volt szabadidďm, a munkáim miatt, meg a távolság miatt, ami Budapest és Sopron között van. Ezért aztán még az is felmerült, hogy Sanyiék mással, másokkal folytatják és új énekes ill. bďgďs után néznek. De az már nem a MOOD lett volna +gy aztán miután feloszlás szélére került a csapat, úgy döntöttünk, hogy rendbe szedjük a dolgokat, megbeszéljük, hogy mit akarunk, hogyan akarjuk, mik a céljaink. Túl sok energiát, meg érzést vittünk bele ebbe a zenekarba ahhoz, hogy ezt ne tudjuk megcsinálni. Ennek a hercehurcának viszont az lett a vége, hogy Feri már nem akarta folytatni. Megbántódott, mint ahogy én is, csak ď ezen nem tudott túllépni. Sajnos Bánom, hogy elment Az utódja Megyesi Balázs, aki remek bďgďs. A ZEUS FLASH-bďl jött, teljesen más közegbďl.
- A Summer Rocks-on nem tudtatok fellépni, de a Szigeten már ott voltatok. Hogy sült el a buli?
+ ariási lökést adott. Az nagyon kellett. Köszönet mindenkinek érte.
- Más nyári fesztiválokon játszottatok még?
+ Nem.
- A gödöllďi bulin említetted tegnapelďtt, hogy már jó részben összeállt az új lemezanyagotok. Mikorra várható ennek a megjelenése?
+ Jövďre valamikor, "The Fourth Ride Of Doomanoids" címmel.
- A Wombocosmic-hoz képest milyen lesz az új muzsika?
+ Szerintem ugyanolyan. Nótaírás terén azt hiszem kicsit azért fejlďdtünk De majd meglátjuk, ha kész lesz az anyag.
- Van már elképzelésetek arra vonatkozóan, hogy melyik stúdióban fogtok dolgozni?
+ Terveink szerint Angliában vennénk fel a lemezt, azzal a fickóval, aki a következď LEADFOOT anyagot is csinálja. Itt járt az ANATHEM¦-val, meg a LEADFOOT-tal, tetszett neki amit csinálunk. Beszélgettünk és felajánlotta, hogy szívesen dolgozna velünk. Olyan csapatokkal turnézott, mint a SAINT VITUS, a THE OBSESSED, a SLEEP. Érti, hogy mit csinálunk. Ez nagyon fontos. Ja, meg birminghami, már ott volt a "Vol. 4." turnén is, haha! Ez nagyon fontos!
- Egy nótával szerepelni fogtok egy SAINT VITUS tribute albumon. Melyik ez a dal, és melyik lemezükön hallható?
+ A "V" lemezen van, az "Ice Monkey" c. dal.
- Az új korongotokra nem akarjátok majd feltenni ezt a feldolgozást? Vagy a Dio-s BLACK SABBATH nótát, a Lonely Is The Word-öt, amit egy SABBATH tribute albumhoz vettetek fel még tavaly?
+ A "Long Live Rock'N' Roll"-t tervezzük a RAINBOW-tól. De a "Lonely" is felbukkan valahol.
- Végezetül néhány személyesebb jellegv kérdés. Milyen zenéket, lemezeket hallgatsz mostanában?
+ Amiket eddig, SPIRIT CARAVAN, THE OBSESSED, SAINT VITUS, SLEEP, ROLLINS, ilyesmik. Meg az új PANTERA, a HALFORD. És várom, hogy a túlélésért mivel rukkolnak elď az itthoni "nagyágyúk" ha lefut a HM "revival" Már elďre röhögök
- Kikkel zenélnél együtt legszívesebben, ha összeállíthatnád a magad doomster Dream Team-jét, amiben te is benne lennél?
+ Hát abba nem férnék be haha! A SABBATH egy Dream Team, meg minden amiben Wino volt, van és lesz. Azért a SPIRIT CARAVAN-nel eljátszanék bármit.
- Mint az köztudott, civilben tanárember vagy. A kollégáid és a diákjaid mit szólnak a zenészi pályafutásodhoz?
+ Nem sokat tudnak róla, én nem reklámozom. Egyébként meg felhagyok a tanítással.
- Mit gondolsz, meddig fogjátok folytatni, meddig lesz még MOOD?
+ Sokáig, úgy gondolom

Honlap: www.extra.hu/mood
Emil: moodgab@mail.matav.hu