FIREBIRD
Ha valaki, hát Bill Steer biztosan megérdemelné, hogy élo legendának nevezzük: nagy szerepet játszott a Napalm Death korai történetében, majd a Carcass-al megteremtette a grindcore mufaját. Az együttes feloszlása óta mégsem hallott róla senki, hosszú évekig sejtelmünk sem volt róla, mit csinálhat. Most viszont új együttessel, új lemezzel állt elo: a Firebird a hatvanas évek végének, hetvenes évek elejének blues-os rockzenéjét idézi. Bill társai sem ismeretlen, kezdo arcok: a billentyus, Leo a Cathedral-ban játszik amúgy, míg Ludwig, az együttes dobosa a stoner zenekarok egyik legnagyobbikának, a Spiritual Beggars-nek is tagja (a Spiritual Beggarst amúgy Bill Carcass-béli gitárostársa, Mike Amott alapította).

A Carcass elég rég feloszlott már, mit csináltál az azóta eltelt jó pár évben?
Elég sok mindent, össze-vissza költözködtem, különbözo emberekkel zenéltem együtt, de valahogy egyik sem volt az igazi. Egy pillanatra sem hagytam abba a zenélést, csak épp nem voltam elégedett mindazzal, amit csináltam, és nem akartam úgy visszalépni a közönség elé, hogy magam sem vagyok biztos a zenémben.

Miért, milyen zenét játszottál, és miért nem voltál elégedett vele?
Valójában majdnem ugyanolyat, mint amilyen végül is a Firebird lett - legalábbis ilyet próbáltam játszani - de valahogy nem sikerült megtalálnom hozzá a megfelelo embereket. Persze mindegyik próbálkozásból sokat tanultam, de mégsem érte el egyik sem azt a színvonalat, amit vártam volna. Nem volt olyan jó érzés velük játszani, mint most Leoval és Ludwiggal.

Tehát ez most egy valódi együttes és nem csak egy project?
Ez egy tökéletesen valódi együttes.

Például felléptek éloben?
O igen, már voltak is koncertjeink! Az év elején itt Londonban léptünk fel egyszer-kétszer, nemrég pedig Japánban játszottunk a Spiritual Beggars elott, igaz, Ludwig helyett egy barátunk, Tom ugrott be.

Ha ez egy rendes együttes, lesz ugye új album is?
Persze, már elkezdtem új számokat írni hozzá!

Nahát, ez tök jó! De hogy fog ez muködni, hiszen a többiek más együttesekben is játszanak?
Mint már mondtam, Ludwigot le kellett cserélnünk egy svéd barátunkra, Tomra, mert teljesen leköti a Spiritual Beggars. Ami pedig Leot illeti, még mindig a Cathedral tagja, de ok messze nem olyan elfoglaltak, úgyhogy meg lehet oldani, hogy mindkét együttesnek egyaránt a tagja maradjon.

És milyen a lemez fogadtatása?
Egyelore biztató. Persze még csak egy pár napja van az üzletekben, de ami a kritikákat illeti, azok nagyon kedvezoek, és az interjúkból is úgy tunik, hogy az embereknek tetszett a lemez.

Honnan jött a Firebird név?
Azt hiszem, csak játszottunk vele. Elég sok minden szóba került, ez kétszer-háromszor is, aztán úgy gondoltuk, mégse jó, de késobb mégis ez lett a nevünk. Jól hangzik, kifejezoen, és szerintem a zenéhez is illik. Na és ott van az a talán nem is véletlen egybeesés, hogy egy gitár és egy autófajtát is így hívnak.

Mik most a terveitek?
Eloször a lemezt kellene megtámogatni pár koncerttel. Itt, Angliában biztos lesz egy turnénk, de nagyon jó lenne bejárni Európát is egy nagyobb együttessel, majd meglátjuk, mi jön össze. Emellett már elkezdtem megírni az új lemez alapjait, szerintem még idén összeülünk és befejezzük, nagyon jó lenne az év vége elott fel is venni az egészet.

A Stranger to Himself címu Traffic szám az egyik legjobb feldolgozás, amit hallottam, nagyon jól illik a lemezre. Miért választottátok?
Mindenképp akartunk egy feldolgozást csinálni, és én ezt javasoltam, mert mindig is úgy éreztem, hogy jól hangzana sokkal keményebben is. Nagyon szeretem azt a dalt, nemcsak a lemezen, van valahol egy Traffic koncertvideóm is, ahol ezt játsszák, egyszeruen szeretem, de ahányszor meghallgattam, a fejemben mindig szólt mellé a gitár is.
(A szám eredetileg eléggé zongoraorientált, a Firebird átiratában pedig teljesen gitárközpontú)

Hát igen, elég másmilyenre sikerült.
Az biztos, nem mondanám, hogy olyan jó, mint az eredeti, de legalább érdekes .

Nekem személy szerint jobban tetszik.
Hát, kösz.

Ami az éneket illeti, téged elsosorban mindenki nagy gitárosként tart számon, nem nagy énekesként. A kezdetek kezdetétol te akartad felénekelni a lemezt, vagy szóba került más is?
Az elmúlt években rengeteg különféle bandában játszottam, rengeteg énekest kipróbáltam. Azt gondoltam, hogy ha találok egy fantasztikus énekest, minden rögtön jó lesz, de nem. Ugyhogy végül úgy döntöttem, én énekelek. Igy persze sokkal tovább tartott az egész, hiszen nem akartam csak úgy odaállni a mikrofon elé, az ember nem lesz egy csapásra jó énekes: még most is érzem, hogy rengeteget kell fejlodnöm, de egyre jobb lesz.

Van olyan ismerosöm, aki szerint a Firebird egyik nagy pozitívuma az, hogy hallatszik rajta, hogy nem egy énekes gitározik rajta, hanem egy gitáros énekel, és így sokkal inkább egyensúlyban vannak a dolgok, sokkal jobban hasonlít például arra, amit Eric Clapton csinált.
Ez érdekes, és van benne valami. Egyelore még rettenetesen élvezem az éneklést, teljesen új dolog, és olyan látványos és gyors a fejlodés. Gitározni már olyan hosszú ideje gitározok, hogy már csak apró dolgokban fejlodök, az éneklésben pedig még annyi minden van elottem.

Jársz énektanárhoz?
Nem, bár persze megpróbáltam azt is, mikor Londonba jöttem, de nem muködött a dolog, szerintem túl kötött volt a stílus, nekem valami sokkal szabadabb kellett.

Ha a világ bármelyik együttesébe beléphetnél most, kit választanál?
Nem is tudom. Nem akarnék beszállni egy együttesbe sem.

És ha bárkivel játszhatnál?
Huha, legszívesebben visszamennék az idoben, talán a Stray Dog lenne a legfantasztikusabb, úgy az elso lemezük táján, de annyi minden van.

Tizenévesen olyan szélsoséges és korszakalkotó együttesekben játszottál, mint a Napalm Death és a Carcass, felmértétek-e akkoriban a saját munkátok jelentosségét, vagy inkább a közös bulizáson volt a hangsúly?
Kicsit mind a ketto, mert persze az ember komolyan vette az egészet, de nem számítottunk arra, hogy ez ilyen fontos lesz, és hogy az emberek még hosszú évek múlva is a lemezeinkrol kérdezgetnek majd. Még ma is megdöbbent. Az egész persze nagyrészt naiv lelkesedés volt, meg ahogy mondtad, buli, de attól még mindent a tolünk telheto legjobban akartunk megcsinálni. De azt, hogy a rajongóink ilyen sokáig kitartanak, sosem gondoltam volna.

És most mit gondolsz errol?
Nem tudom, nem nagyon szoktam ezen gondolkozni, bár persze most, hogy a Firebirddel csinálom az interjúkat, rengetegszer szóba kerül ez is, és iszonyúan furcsa visszatekinteni ezekre a dolgokra.

Furcsa visszagondolni azokra az idokre?
Igen, nagyon furcsa, olyan rettentoen távolinak tunik az egész. Annyi minden megváltozott azóta, nem csak az én életemben, mindenki más életében is. Nem tudom, mit is gondoljak az egészrol, talán azt, hogy akkor ez nekem rettento sokat jelentett, és végül is csak ez számít, hogy sokat jelentett és hogy mindent beleadtam. Persze nem tudnék visszatérni mindehhez, amúgy sem vagyok az a típus, aki elérzékenyülten hallgatná a régi lemezeit, szerintem meg sincsenek már nekem azok a lemezek. Nem szeretek visszafelé nézni, inkább a jelen és a közeljövo érdekel.

Te nagyon extrém, újszeru zenékkel kezdted a pályádat, most mégis visszanyúlsz a múltba, és az egyik leghagyományosabb zenei formát használod. Ez a hagyományokhoz való visszatérés végül is a legtöbb zenészre jellemzo, szerinted miért van, hogy az emberek így változnak, és te miért változtál ebbe az irányba?
Ahogy te is mondtad, elég sokan vannak így vele, azt hiszem, ez egy olyan fázisa a dolgoknak, ahova mindenképp eljutsz, ha komolyan zenélsz: egyszeruen vissza kell térned a gyökereidhez, akármik is azok. Amikor én kicsi voltam, mindig Deep Purple-t, Led Zeppelint meg ilyeneket hallgattunk, úgyhogy nekem ez a meghatározó. Sosem szakadtam el ettol teljesen, bármit is csináltam, mindig éreztem, hogy innen jövök zeneileg. Valamikor a kilencvenes évek közepén egyszeruen megcsömörlöttem a szupernehéz, agresszív zenéktol, nem csak hallani, de már játszani sem bírtam semmi ilyet. Utáltam a saját zenémet is, és úgy éreztem, itt az ideje, hogy visszatérjek a forrásukhoz. Ott vannak például a Cream lemezek, amikre manapság sokan mondják, hogy elavult és kiforratlan a hangzásuk, pedig szerintem úgy elképesztok, ahogy vannak, hihetetlen, hogy mit értek el pár év alatt, egy tökéletesen új zenei irányzatot teremtettek meg szinte a semmibol, és mindaz, amit ma hallunk, azon a pár lemezen alapul. Ugy éreztem, rengeteget tanulhatok abból, ha alaposabban megismerem ezt a zenei kört.

És merre tartasz most zeneileg?
Igy hirtelen nem is tudom, azt hiszem, az ösztöneimet követem. Felvállaltam ezeket a zenei hatásokat és irányokat, és most egyelore még ebben kalandozok, de ezzel együtt is úgy érzem, hogy új zenét csinálok, és feltett szándékom, hogy az együttes minden lemezével valami újat mutat majd.

Mondtad, hogy elkezdtél már dolgozni az új lemezen, az milyen lesz az elozohöz képest?
Azt hiszem, egyelore még csak a dalírási technikámon csiszolgatok. Nekem ez még kicsit új, egyelore csak azt szeretném elérni, hogy a dalok sokkal direktebbek legyenek, jobban megfogják az embereket. Most még csak hangulatok vannak meg az új lemezbol, úgyhogy ezt elég nehéz elmagyarázni, azt hiszem, leginkább olyan dolgokat írok, amiket keveset hallok mostanában, pedig nagyon szeretem. Például semmi értelmét nem látnám egy hivalkodóan Black Sabbath befolyásolta lemez vagy együttes összeállításának, akkora dömping van belole, minek még egy. Törekedem is arra, hogy ne használjak Black Sabbath-i elemeket, hiszen mindenhol abba botlasz, én inkább valami olyat keresek, amit senki nem csinál, azt hiszem, nagyon fontos, hogy megtaláld és kijelöld a saját területedet.

Szerinted lehetséges-e az, hogy egy zenész végleg abbahagyja a zenélést?
Ez jó kérdés, valahol persze lehetetlen, de azt hiszem, még nem vagyok elég idos ahhoz, hogy erre valami komoly választ adhassak. Ugy tunik, nem lehet abbahagyni, említetted Eric Claptont, aki már jócskán benne jár az ötvenben, és egyáltalán nem tunik úgy, hogy valaha abbahagyná - de az biztos, hogy lelassult. Én úgy érzem, talán már nem a zene a legelso az életében, és ez tökéletesen értheto is, elég nehéz lenne másképp leélni egy életet, ahhoz nagyon is önzonek kell lenned, hogy csak a zene számítson.

És szerinted te mit csinálsz majd húsz év múlva?
Te jó isten, ezt elég nehéz elképzelni, de szeretném azt hinni, hogy még mindig zenélni fogok. Azaz ha húsz év múlva még élek, akkor zenélni akarok, ez egyszer biztos.

Tartod-e a kapcsolatot a régi zenésztársakkal?
Ami a Carcass-t illeti, velük nagyon hosszú ideig voltam együtt, úgyhogy rengeteg közös dolgunk van még ma is. Tartjuk a kapcsolatot, de talán nem annyira, mint szeretnénk, egyszeruen mindenki máshol lakik, és így elég nehéz. De gyakran telefonálunk egymásnak és ilyesmik. Nem tudom, hallottál-e róla, de Ken (a Carcass dobosa) elég beteg volt, és még most sincs teljesen jól, lassan gyógyul.

De jobban van, ugye?
Jobban, mint volt, tudod volt, hogy azt hittük, sosem ébred fel a kómából, most legalább már azon túl van, de még így is nagyon hosszú út áll elotte. Csak remélem, hogy egyszer teljesen felépül. Meg szoktam látogatni. Jeff-el is tartjuk a kapcsolatot, beszélünk olykor, de o még mindig Liverpool-ban él, és az elég messze van Londontól.

Mire vagy eddig a legbüszkébb az életedben?
Nem rossz, mit is mondjak erre. Nem tudom, nem épp a büszke szót használnám, de ha arról van szó, hogy most melyik eredményemet tartom a legtöbbre, akkor ez az új Firebird lemez az, mert ezt volt a legnehezebb megvalósítanom mind közül. Mivel olyan sokáig hallgattam, elég nehéz volt újra visszalépni a közönség elé, megtalálni a megfelelo zenészeket, összehozni egy lemezt, találni egy kiadót, aki pénzt fektet ebbe az ötletbe. És persze a zene maga is nagy kihívás volt, valahol már akkor ezt akartam játszani, amikor kisgyerekként eloször gitárt vettem a kezembe. És mióta a Carcass elhalt, azóta újra ezt a zenét játszom, visszatértem ehhez. Nekem persze tetszik, a nehéz csak az volt, hogy találok-e olyan embereket, akiknek szintén tetszik, akik megértik, hogy mi is megy végbe bennem, féltem, hogy az embereknek majd nem szeretik. Az, hogy most pozitív visszajelzéseket kapok, rettento jó dolog, mert úgy érzem, ez sokkal nagyobb kihívás volt, és sokkal fontosabb számomra, hogy elismerjék, mint bármi más.

Mi az, amit a legtöbbre becsülsz az emberekben?
Hm. Hadd gondolkozzak. Együttérzés, humorérzék, nagyvonalúság. Oszinteség.

És mit az, amit a legjobban utálsz?
Te jó ég. Talán, nem is tudom, de esetleg, ami egyébként bennem is legalább annyira megvan, mint bárki másban, az önközpontúság. Pláne, mikor az ember egy kicsit rosszkedvu, és teljesen magába fordul, és csak a saját nyavalyáival törodik, és ez olyan szomorú, mert ha az emberek beszélnének, akkor rájönnének, hogy mennyi minden közös van bennük, és nincsenek egyedül a problémáikkal, nem rosszabb a sorsuk, mint bárki másé. Velem is volt így.

Az utolsó kérdésünk pedig az lenne, hogy mi az élet értelme.
(nevet)
Valójában van hozzá egy kis történet is, valamikor a kilencvenes évek elején, mikor a Heartwork vagy a Necrotisim megjelent, páran közületek meg voltak hívva a Headbangers' Ball-ba. Nektek kellett kitalálni a nyereményjátékhoz a kérdést, és a kérdés az volt, hogy "mi az élet értelme?", persze mindenki nevetett, mert ez nem egy szabvány kérdés.
Hát igen, ez mulatságos.

Most akkor itt van, mi az élet értelme?
Ez egy elég nehéz kérdés. Azt hiszem, bármekkora klisé is, csak valami a szeretettel kapcsolatos dolog lehet az. Akár a körülötted lévo emberek iránt, akár az iránt, amit csinálsz, akár a környezet, a világ iránt, de a legfontosabb a szeretet. Ha már az emberben megvan a képesség, hogy szeressen, akkor nem szabad megfosztania magát tole, hiszen olyan jó dolog.

Emlékszel arra, mikor Budapesten jártatok?
(Hirtelen felismerés csendül a hangjában)
O igen, emlékszem rá, nem is annyira a koncertre, mint arra, hogy eltévedtünk a városban. Elég hosszú történet, de páran teljesen elkeveredtünk. Elég vicces volt, szeretnék visszamenni oda.

Remélem eljöttök!
Én is remélem, egyszer csak összejön! Szeretnék többet látni a városból.

Köszi az interjút, és remélem, hamarosan személyesen is találkozhatunk veletek.
(Version)