A sörástor májusi programjának végére érkezett ezzel az eseménnyel és kétség nem fér hozzá, a fehérvári metal színter ezalatt az egy hónap alatt megmutatta, hogy bizony csak szervezés kérdése, hogy minél többen látogassák a koncerteket.

 A helyi deszkások hc csapata, a Stabil Hátrány kezdte a sor, mint vendégek. A zenéjük kompromisszumok nélküli elit hardcore, engem leginkább a Bane-re emlékeztetett. Sajna a hangosítás nem volt az igazi, a gitár túlságosan, már már fülsértően kásás volt.
Na hát igen! Fürgerókalábak. Remélem egyszer kiadnak egy koncertfelvételt is, mert a dalok közti monológokat kár lenne veszni hagyni. „Légyszíves ne mutogassatok sátánosat mert leég a kezetek...”.
  A legnagyobb hepajkodás a Buzis Dalon vette kezdetét. Ez már szinte egy FRL himnusznak tekinthető. A közönség karöltve énekelte velük együtt a „Nem vagyunk ám buzik ez csak a látszat/Távol álljon tőlem, hogy más faszával játszak” refrént kifulladásig.  A nagy meleg ellenére itt már bemozdult a közönség, ment a pogo ezerrel, de nem csak a színpad előtt, hanem azon is a csapatnak köszönhetően. Úgy ugráltak majd beszakadt alattuk a cájg…illetve be is szakadt. Először a basszeros tűnt el a „mélyben” majd követte együttes többi tagja is. A színpad darabokban, összeroncsolva, a banda leamortizálva de legalább fülig érő szájjal mondott köszönetet és itt véget is ért a poéngyár FRL fellépése.
 A Wackorék már a színpad elé szorultak, nem volt idő rendesen helyrerakni. A nyitó „5 minutes alone” megadta az alaphangot, folytatódhatott az „ereszd el a hajam”. A hangzás jó volt, de mivel a csapat a színpad előtt játszott, nagy bemozdulásokra nem volt lehetőség. Utolsó dalként a Sepultura Rattamahatta-ját adták elő a srácok, nem is akármilyen felállásban. A plussz három (vagy négy?) dobos megtette a hatását.
 A Septic Pain az a csapat, akiket imád Fehérvár. Minden halott bulit képesek felrázni olyan intenzív fellépésük van. Az énekesnek lassan semmi dolga nem lesz, úgyis mindig elszedi valaki a mikrofont a közönségből. Jó érzés volt, mikor hatan-heten üvöltöttük a mike-ba, hogy „Hová tartozol!”. Volt az „Érezd a haragom”, „Körbe körbe”, no és persze a SP fehérvári  himnusza, az „Alba Régia”. A hangzással volt némi gond menet közben, így egy dal erejéig le volt halkítva a lábdob de végül megoldották.
 A GUTTED-ra voltam a legjobban kíváncsi, lévén csupa elismerő véleményt hallottam róluk, így örültem mikor kiderült, ők játszanak utoljára. Már akkor sejtettem, hogy valami komoly lesz, mikor új dobcájgot raktak össze és a dobos felvette a fülvédőjét.
 Sándor, az énekes, amilyen alacsony, olyan dübörgően durva hangja van. Megállás nélkül, mint valami gép, hörögte a szöveget. Hol a saját dalaikkal, hol egy Cannibal Corpse-os „Gutted”-al martak az ember arcába. Olyan őrületes zúzás vette kezdetét, hogy sokan inkább otthagyták, így viszonylag kevesen voltak a színpad előtt. Abszolút tökéletes koncertet adtak a srácok, az egyetlen sajnálatos dolog a játékidő volt. Nagyon keveset játszhattak, de még így is hengereltek.
 Soha rosszabb estét, soha rosszabb zenét. Remélhetőleg a Sörsátornak lesz júniusi programja is és nem felejtődnek ki a metal zenekarok sem.