Kispál és a Borz lemezízlelgeto (2000)

Be kell vallanom, hogy nem a liblingem a Kispál, elég ritkán hallgatom a zenéjüket. Ennek ellenére a koncertjeiken, ha tehetem, részt veszek, hisz roppant mókásak szoktak lenni. Így jártam a december elején is. Kitakarítottam a bakancsomat, (ugye-ugye Phil "utálom a cipôbámuló alterosokat" Anselmo torokisten) és ellátogattam a PeCsába, ahol a magam 20 évével már-már nyugdíjaskorúnak számítottam. Tele volt a csarnok gimis (+ egyéb képzésben részt vevô) csajokkal és csávókkal.
Azonban kissé megkésve érkeztem a koncertre, már a NYERS vígan muzsikált, mire a táskámat biztonsában tudhattam. Ekkor még konfortos volt a színpad elôtti 5-15 méter, kényelmesen álltak - ültek az emberkék. Egyre kellett vigyázni : "Fure lépni tilos!" . Néhány helyen vidám arcú emberkék adogatták körbe azt amitôl....
A NYERSék próbálták megmozgatni a Kispálra várakozó alterokat, kisebb-nagyobb sikerrel. (Nálam pölö sikerült elérniük, hogy kifáradjak némi etanolt a szervezetbe juttatni.) Mindenesetre valakinek nem sikerült elcsípnie a hangulatot. Vagy nekem, vagy a Zenekarnak... De legalább nem csigázták sokáig az est fômuzsikusaira várakozó zenebatátokat.
Majd jött az est mélypontja. (... vagy fénypontja ??? ...) A Kispál és a Borz Népmuvelô Kör.
Lovasi egy rövid félórás monológgal nyitott, melybôl megtudhattuk, hogy a koncert alappilléreit Kispál fogja elôvezetni gitárszolók formájában. Sôt, mint kiderült, egy világsztárt is megpillanthat(t)unk a színen.
Ezt követôen a zenekar a húrok-bôrök-billentyuk közé csapott, és megkezdték a lemezízlelgetô élôzenéjüket. Rögtön két vadiúj számmal nyitottak, amit a közönség bôszen ízlelgetett. Elôkerültek késôbb korábbi Kispál számok is. Ehettünk leveseket porból miközben együtt táncoltunk a disznókkal a 60-as évekre emlékezve, satöbbi satöbbi. Egy a lényeg, mindenki jól érezte magát, a közönség és a zenekar egyaránt. Egyáltalán nem látszott megfáradság a zenészeken.
Ja, és közben megérkezett a világsztár, Zámbó 'Lecsó' Jimmy személyében. Elôször csak egy akusztikus gitárral próbálkozott, majd kezébe került egy elektromos fajtájú is, amit a koncert végéig csak hébe-hóba engedett ki a kezei közül. A hosszú, göndör hajának kicikizáése után megemlékeztünk az Eddás, Lagzilajcsis Pataki hajáról egy dal keretében. Ezt követte még jópár táncdal, 2 visszajövetel, amit a közönség hevessen ellenzett :).
Ennek ellenére a koncert kellôen jó hangulatban zárult, mindenki elfáradt, úgyhogy hamar szétszéledtünk.

NemTom