Első londoni koncertélményem több, mint kellemes emlékeivel léptem át újra a Birodalom küszöbét, remélve, hogy a hely szelleme ezúttal sem hagyja cserben sem a fellépő zenekarokat, sem pedig a megjelenő közönséget. Hogy így történt-e vagy sem, kiderül az alábbiakból. Kicsit késve érkezvén, a SPOCK`S BEARD-öt már színpadon találtuk, és szinte azonnal majdnem ugyanaz a hangulat fogott el, ami a tavaly novemberi MARILLION-on. Persze ezen semmi csodálkozni való nincs, ui. rengeteg párhuzam húzható a két prog.rock csapat között. Szívvel-lélekkel teli muzsikáról van itt is szó, hittel és szeretettel előadott Dalokról, és kissé ugyan öregedő, de még mindig lelkes zenészekről. És nemhiába a sok párhuzam, egyszer csak megjelent a színpadon a MARILLION pöttömnyi basszusgitárosa, Pete Trewavas, hogy a Fish (a MARILLION régi énekese) módjára kifestett Portnoy-jal, valamint a SPOCK`S BEARD legénységgel elnyomjon egy régi MARILLION nótát. Kellemes meglepi volt, mit ne mondjak. Persze Steve Hogarth simogató hangját (na és szexi pocijának látványát) is szívesen elviseltem volna... A másik szívet megérintő pillanat az volt, amikor a sold-out közönség együtt énekelt "Happy Birthday to you..."-t Neal Morse SPOCK’S gitáros/énekes kisfiának.. Mese nincs, rá kell állni a SPOCK`S BEARD lemezek beszerzésére is!
 A Metropolis Pt. 2. megjelenése óta feszült izgalommal vártam a pillanatot, mikor újra színpadonláthatom a DREAM-team-et. A `98-as PeCsa-buli számomra némi csalódás volt (nem beszelve a személyes találkozás élményéről - köszönhetően Sherinian bácsinak), de úgy tűnt, hogy az új lemezzel visszakaptuk a régi DREAM-et. Részben igen is, részben nem is. Ami tény: az előzetes híreszteléseknek megfelelően - a zenét vetítéssel alátámasztva - az első hangtól az
utolsóig a teljes 77 percnyi anyagot lenyomta a brigád. Ezek után természetesen nem várhattam el, hogy az összes régi kedvencemet eljátsszák - pláne nem egészben -, így óriási meglepetés ért, mikor az Erotomania (számomra minden idők legjobb DREAM nótája!!) hangjai csendültek fel. Persze a második perc környékén abbahagyták... Terítékre került még a Falling.... lemezes Peruvian Skies és a Fortune In Lies az első albumról - mint teljes nóták; valamint belekapkodtak a Pull Me Under-be, a Take The Time-ba, a Lifting Shadows-ba, a Caught In A Web-be és a már említett Erotomania-ba is. Sajnos a Change Of Seasons-ről semmit nem hallhattunk, és ezúttal is hiába vártam a Learning To Live-re, a Metropolis Pt. 1-ről nem is beszélve! A színpad fölött elhelyezett két viszonylag nagy monitoron végig peregtek a sztorihoz kapcsolódó képek, filmkockák; vagy a zenészeket az éppen aktuális akcióban ábrázoló felvételek. A billentyűszóló végén meg is tréfálták Rudess mestert, mintegy hirdetésként kiírván a monitorokra, hogy "Jordan esküvőket és banketteket szintén vállal". A zenekar kinézete is kezdi visszavenni az eredeti formáját: LaBrie haja már visszanőtt, és Portnoy bácsi fejszerkezete is lassan ugyanolyan loboncos lesz, mint régen. És persze Jordan is százszor jobban mutat Sherinian helyén. Szóval tulajdonképpen majdnem minden a régi, és valahogy mégsem. Az új lemez minden egyes hallgatása még mindig hidegrázást vált ki
belőlem, és a többinél is (talán a Falling...-nál nem annyira) hasonlók a tüneteim. Na most, ha egy zenekar jól működik, akkor ennek az érzésnek/hidegrázásnak élőben hatványozottan kéne jelentkeznie. Ám ebben az esetben ez nemhogy hatványozott nem volt, hanem egyáltalán nem is létezett. Nem tudom megmondani, hogy mit hiányoltam a koncertről, mert igazából minden a helyén volt. Fényévekkel jobban tetszettek, mint `98 nyarán otthon a PeCsában, de valami még mindig iszonyatosan hiányzott. Valami apróka kis plusz, ami 5 piszkosul tehetséges emberből EGY zenekart csinál. Mindenesetre októberben újra bizonyíthatnak a fiúk. Úgy látszik, a sold-out buli megtette a hatását - fél éven belül már egy nagyobb helyre jönnek vissza. Hmm... Talán ébredezik Anglia is?...

Molnos Kata